2012. 02. 05. Ágota, Ingrid névnap

Keresés

     



Portálmail Magyarországportal.hu

szövegszínház

Hírek  Színházműsorok  Színházi Jegyirodák a neten  Színházi Háló  Színházak a megyében  

 

 

Színházi nevelési társulatok

Pénteken tartják a színházi nevelési társulatok országos találkozóját Budapesten, a rendezvényen egy jelenet előadásával után mutatják be, hogyan működik a beavató színház, hogyan készül a látottak-hallottak alapján drámafoglalkozás.


Hajós Zsuzsa, a rendezvényt szervező Kerekasztal Társulás drámapedagógusa kifejtette: a beavató színház megmutatja a színházi eszközöket, leleplezi, hogyan működik a színház. Az iskolai drámamunka egyfajta irodalomóra, műelemzés, egy erkölcsi probléma körbejárása. A drámafoglalkozás a színházi előadást követően feldolgozza a látottakat azáltal, hogy megbeszéli a gyerekekkel a problémákat. A nevelési foglalkozás összetettebb, a tanárok és a gyerekek is játszanak a darabban, szerepet öltenek magukra - tette hozzá.

Az országos találkozón Frank Wedekind német drámaíró A tavasz ébredése című darabjából mutatnak be egy részletet. A jelenetben Wendla, a tizennégy éves lány megkérdezi édesanyját, hogyan születik a gyerek. Az anya azt a választ adja lányának, hogy a gólya hozza. A jelenet által felvetett problémák bemutatásával illusztrálják a Káva Kulturális Műhely és a Kerekasztal Társulás színész-drámatanárai a beavató színházi nevelési foglalkozást.

A pénteki összejövetelen Trencsényi László, a Magyar Pedagógiai Társaság elnöke a színházi nevelés történetébe, jelenébe vezeti be az érdeklődőket, ezt követően kerekasztal-beszélgetést tartanak szakemberek részvételével a színházi nevelésről, határairól és feladatairól.
Hajós Zsuzsa drámapedagógus elmondása szerint Magyarországon 3-4 csoport foglalkozik beavató színházzal, drámapedagógus már majdnem minden iskolában van. A színházi nevelési programmal 6-7 csoport munkálkodik, két professzionális csapat van, a Káva és a Kerekasztal. Kevés az állandó társulat, sok csoportot most szerveznek - tette hozzá.
A Kerekasztal színházi nevelési társulat 1992-ben jött létre, azóta évente 150-170 előadást tart. A Káva színházi nevelési társulat 1994-ben kezdte munkáját, 1997 őszétől vált teljesen önállóvá.

Tovább>>>

- vissza -

 

Schwajda György a kaposvári színház új igazgatója

A kaposvári közgyűlés csütörtöki döntése szerint Schwajda György lesz a Csiky Gergely Színház új igazgatója.

 

 

A 65 éves író-dramaturg-rendező kinevezése július 1-től öt évre szól. A kaposvári közgyűlés 17 igen, 1 nem és 7 tartózkodás mellett szavazta meg az új igazgatót. A testület Schwajda György kérésének megfelelően zárt ülésen, valamivel több mint másfél órán át tárgyalt a kinevezésről.
Znamenák Istvánnak, a teátrum jelenlegi igazgatójának június 30-án jár le a megbízása. A tavaly egy évre megválasztott színész-rendező - akkori ígéretéhez híven - most is beadta a pályázatát a direktori posztra. Őt a közgyűlés által a két beérkezett pályázat véleményezésére felkért kilenc tagú szakmai zsűriből ketten támogatták.
Schwajda Györgyöt Kaposvár polgármestere, Szita Károly (Fidesz) kérte fel pályázatának benyújtására. A pályázat kiírásáról döntő februári közgyűlésen azt mondta: "Kaposvárnak a legjobb jár, ezért kértem fel az új Nemzeti Színház első igazgatóját, hogy nyújtsa be a pályázatát".
A zárt ülést követő rögtönzött sajtótájékoztatón Schwajda György közölte: ő ettől a pillanattól kezdve kezd el igazán gondolkodni azon, hogy mint kaposvári színházigazgató, mit fog tenni. Az bizonyos, hogy az elkövetkező fél évet a jelenlegi igazgató fogja irányítani, "én január 1-től fogok igazán dolgozni" - mondta. Türelmet kért az újságíróktól, s megígérte: ősszel, ha átlátja a színházat, és pontosan tudja a teendőit, rendelkezésre áll. Most azonban többet nem kívánt mondani.

Tovább>>>

- vissza -

 

 

 

Szabadtéri Színházak programnaptár

keddjúl. 19.    A 3 testőr és a jeti - 25 éves a L'art pour L'art társulat
Helyszín: Városmajori Szabadtéri Színpad | vígjáték 

csütörtökjúl. 21.    Fool Moon - vendégekkel
Helyszín: Városmajori Szabadtéri Színpad | koncert 

péntekjúl. 22.    Carl Orff: Carmina Burana - Szegedi Kortárs Balett, Budafoki Dohnányi Zenekar, Budapesti Akadémiai Kórus
Helyszín: Margitszigeti Szabadtéri Színpad | tánc-show 

 

szombatjúl. 23.    Federico Fellini: Cabiria éjszakái
Helyszín: Városmajori Szabadtéri Színpad | próza 

vasárnapjúl. 24.    Kovács Robi: Európa mese
Helyszín: Városmajori Szabadtéri Színpad | gyerekműsorok 

vasárnapjúl. 24.    Molnár Ferenc: Marsall, Az ibolya
Helyszín: Városmajori Szabadtéri Színpad | próza 

szerdajúl. 27.    Liszt mindörökké! Koncert - Vásáry Tamás karmester, zongoraművész és a Kodály Ifjúsági Világzenekar
Helyszín: Városmajori Szabadtéri Színpad | koncert 

csütörtökjúl. 28.    Szirmai Albert-Bakonyi Károly – Gábor Andor – Békeffi István – Kaszó Elek: Mágnás Miska
Helyszín: Városmajori Szabadtéri Színpad | zenés színház 

péntekjúl. 29.    Freddie Mercury emlékkoncert Egy bohém rapszódiája
Helyszín: Margitszigeti Szabadtéri Színpad | koncert 

szombatjúl. 30.    Heidinger Zoltán: Varázsló iskola
Helyszín: Interaktív meseszínpad | gyerekműsorok 

szombatjúl. 30.    Marc Camoletti: Francia négyes avagy Négyen a kanapén
Helyszín: Városmajori Szabadtéri Színpad | vígjáték 

Margitszigeti Szabadtéri Színpad

Budapesti Nyári Fesztivál 2011.
A Margitszigeti Szabadtéri Színpad az ország egyetlen állandó szabadtéri színpada, mely a műemlék víztorony tövében épült fel közel 3000 férőhelyes nézőtérrel. A páratlan adottságokkal rendelkező színpadon kezdetek óta nagyoperettek, klasszikus balettek és operák, valamint az utóbbi évtizedekben rockoperák és musicalek kerülnek bemutatásra. A hazai neves énekesek és zenészek mellett minden évben számos világhírű együttes és előadóművész is fellép itt.
Az előadások kezdetéhez igazított hajójáratokkal érkezhetnek a szigetre, majd az előadás után ugyanúgy hajó viszi Önöket vissza a kikötőbe. Olvassa el erről szóló tájékoztatónkat bővebben!

Hogyan talál meg minket?
Árpád-híd felől: Pestről 26-os busszal a Centenáriumi emlékműig; Észak-Budáról 134-es busszal (Békásmegyer Új megyeri tér-Margitsziget), 106-os busszal a Szigeti bejáróig.

Az előadások júniusban és júliusban 20.30-kor, augusztusban 20.00 órakor kezdődnek.

 

Városmajori Szabadtéri Színpad

Budapesti Nyári Fesztivál 2011.
A közel 1000 férőhelyes színpad Buda egyik közkedvelt parkjában, a Városmajor parkban épült fel.  Itt, a Városmajori Színpadon gyermekelőadások, zenés- és prózai darabok, vígjátékok és tragikomédiák kerülnek bemutatásra. A fővárosi színházak vendégjátékai mellett vidéki és határon túli színházak legjobb előadásai is a programon vannak.

Hogyan talál meg minket?

Moszkva tértől 5-10 perc séta: a Csaba utca jobb oldalán kell menni, a virágbolt után jobbra indul az Árkay Aladár gyalogos sétány (nem az Ignotus utca), mely egyenesen a Városmajori Szabadtéri Színpadhoz vezet.

Busszal 39-es, 128-as és 129-es buszokkal a Csaba utcai megállótól 3 perces séta a park felé. A színház a Városmajori Jézus Szíve katolikus Plébániatemplom mögött található a parkban.

Autóval megközelíthető: Moszkva tér felől a Csaba utcán jobbra kell befordulni a Maros utcára, innen pedig még egyszer jobbra a Szamos utcára. Megállni a Maros utcán lehet, illetve a színház előtti parkolóban, amíg van hely.

Az előadások 20.00-kor kezdődnek. A gyerekeknek is kínálunk programokat vasárnaponként 10.30-tól.

100 éves Víztorony

Budapesti Nyári Fesztivál 2011.

Új helyszín- Margitszigeti Jazzy - Tower


A Margitszigeti Szabadtéri Színpad területén áll az ország legnagyobb műemlék víztornya, a Zielinszki Szilárd tervezte Margitszigeti Víztorony. A Budapesti Nyári Fesztivált szervező Szabad Tér Színház nonprofit Kft. a 2011. év fesztiválprogramjában kiemelt figyelmet szentel a torony 100. születésnapjának, mely alkalomra különleges eseményeket, a Víztorony felszentelését, 100 párral esküvőt és heti rendszerességgel zenés programokat, jazz esteket  szervez. Ismert előadók, kedvelt művészek közreműködésével összeállított programsorozattal ünnepeljük a kerek évfordulót májustól augusztusig. Ünnepeljenek velünk!

PROGRAMOK - Jazzy Tower

A 100 éves születésnapját ünneplő Víztorony 4 különleges szombat esti jazz élményt kínál.
Válaszd az élményt, és keresd a különleges alkalmakat, a Margitszigeti Jazzy Tower éjszakákon!

Koncertek és az együttléteket! Többet nyújt, mint bármi más eddig! Ha egyszer eljössz, mindig ott leszel!  Érkezz, a Jazzy Hajójárattal

Koncertek
Augusztus 6. - Király Viktor
Szeptember 3. - Majsai Gábor

- vissza -

 

Színházműsorok

Antropos

Borsod Színházajánló

Miskolci Program Musicart Műsoriroda

Port

Rendezvény Információs Portál

Szegedi Színházműsor

Fesztivál.hu

 

 

Színházi Jegyirodák a neten

Ajánlatkérés Színházjegyre Ákos Jegyiroda

Ibolya Jegyiroda

Brodway Jegyiroda

Interticket

Jegy.szinház.hu

JegySM

Jegyvilág

Lőrinci Jegyiroda Premier Jegyiroda

Szinház és Koncertjegyek

Tickett Office

Ticket Portal

Tiffany Jegyiroda

Videótéka és Jegyiroda

Dglobal

 

 

Színházi Háló

Miskolci Nemzeti Színház Hírei Brodway.lap.hu
Budapestinfo.eu Drama

Gárdonyi Géza barátikör

Kultissimo

Kultúrpart

Színház.hu

Művészetek.com

Színész leszek!

Színház tv

Vastaps

 

- vissza -

Színházak a megyében

 

Kőszegi Várszínház

 

Cím:                                  9730 Kőszeg, Rajnis utca 9.

Telefon:

 +36-94-360-113

E-mail:

 jurisics@koszeg.hu

 

 Weboldal

- vissza -

Mesebolt Bábszínház

 

Cím:                                            9700 Szombathely, Ady tér 5. I. em.
Telefon:  +36-94-501-728

E-mail:

 info@meseboltbabszinhaz.hu

 

 Weboldal

- vissza -

Körmendi Kulturális Központ

 

Cím:                                                  9900 Körmend, Berzsenyi Dániel utca 11.
Telefon:  +36-94-594-227

 E-mail:

 cultcent@axelero.hu

 

 Weboldal

- vissza -

 

     

THEATER.HU

Bemutató húsvétkor: Csíksomlyói passió

Húsvétra, március 23-án mutatja be a Gárdonyi Géza Színház a Csíksomlyói passiót. Ez az el?adás a nagyhét felvezetése. Idén el?ször várja a néz?ket az egri társulat, hogy közösen hangolódjanak rá a húsvétra.


Jelelt el?adás lesz Az egérfogó!

A Bács-Kiskun Megyében él? hallássérültek ismét akadálymentesített színházi el?adáson vehetnek részt. Február 8-án este 7 órakor a világhír? angol krimiszerz?, Agatha Christie Az egérfogó cím? izgalmas színpadi b?nügyi darabját tekinthetik meg jelnyelvi tolmácsolással. Az el?adás különlegessége, hogy a színdarabot jelel? Kecskeméten él? tolmács, Valter-Marton Orsolya ezzel a darabbal fog debütálni, aki a közelmúltban végezte el egy londoni intézet...


Megjelent a Ruszt József életm?vét bemutató sorozat két új kötete

Megdöbbent? mennyiség? írásos emléket tartalmaz Ruszt József hagyatéka ? hangzott el azon a könyvbemutatón, amelyet február 2-án rendeztek meg az egykori kecskeméti f?rendez?r?l elnevezett Stúdió Színházban. A szerz?k 2010-ben azzal a céllal kezdtek hozzá a Ruszt-életm?vet bemutató sorozat megírásához, hogy minél szélesebb körben elérhet?ek legyenek azok az értékes naplóbejegyzések és levelek, amelyek h?en tükrözik a m?vész sajátos színházlátás...


KOMOLYZENE

Beethoven-est - Budapest, Művészetek Palotája, március 19., 19.45h

Ludwig van Beethoven minden idők egyik legnagyobb zeneszerzője. Az általa utolsóként bemutatott zongoraverseny és utolsó szimfóniája az emberi szellem legmagasztosabb kinyilatkoztatásaként él egész Európa kulturális emlékezetében.


Evelyn Glennie - Budapest, Művészetek Palotája, március 27., 19.30h

A skóciai Aberdeenben született Evelyn Glennie évente több mint száz koncertet ad. Sok, kifejezetten neki írt művet mutat be, és ő maga is jelentős komponistának számít. Tizenkét éves kora óta súlyos halláscsökkentként él...


Paweł Kowalski - Budapest, Uránia Nemzeti Filmszínház, március 29., 19.30h

A Chopin 2010 - Nemzetközi Chopin Év keretében Magyarországra látogat Paweł Kowalski lengyel zongoraművész. Különleges Chopin-zongoraestjét 2010. március 29-én a Budapesti Tavaszi Fesztiválon hallgathatják meg az érdeklődők.


Nyomtatás | Ajánld az oldalt másoknak!

Minden jog fenntartva! 2005-2012 © Portal Internet Kft.


compmark3



portalcsoport

klub